Leírás
A Porta a Lucca-i fürdő, közismert nevén a Nero-fürdők a római kori település északnyugati negyedében állt, közvetlenül a középkori városfalon belül, a San Zeno-apátság és a dóm között. A romokat 1548-ban azonosították először: akkor nevezték el őket laconicumnak, vagyis izzasztófürdőnek szánt helyiségnek. Az épületet a 13. században kezdték Nerónak tulajdonítani, ez pedig egy tágabb hagyományba illeszkedik, amely szerint a császárnak szoros kapcsolata volt Pisával.
Ma az építési technikák, a szerkezeti jellemzők és a tárgyi leletek alapján az épület a Kr. u. 1. század utolsó két évtizedére keltezhető, és a Venuleiusok családjához köthető, akik a Kr. u. 1. és 2. század között meghatározó szerepet játszottak Pisa vidékén. A fürdő felmenő falai ma már alig maradtak meg, az alaprajznak is csak egy része követhető. A nyolcszögletű terem, amelynek falai és boltozata részben még látszik, maradt fenn a legjobb állapotban, nem kis részben a számos, jelentős helyreállításnak köszönhetően.
Jelenleg lehetetlen a Porta a Lucca-i fürdőt pontosan meghatározott topográfiai keretbe helyezni, mert a római kori Pisa városszerkezetéről nagyon kevés adatunk van. A városban folytatott sok régészeti feltárás természetesen újabb információkkal gazdagítja a képet. Ilyen volt a via Galluppi – via Piave környéki kutatás is, ahol egy császárkori épület maradványai kerültek elő. Az épület korábbi szerkezetekre épült, és a Kr. u. 2. század vége és a 3. század második fele között végleg elhagyták. A területre ezután már csak elvétve jártak építőanyagért, a Kr. u. 4. századtól pedig temetőként használták.
Ma az építési technikák, a szerkezeti jellemzők és a tárgyi leletek alapján az épület a Kr. u. 1. század utolsó két évtizedére keltezhető, és a Venuleiusok családjához köthető, akik a Kr. u. 1. és 2. század között meghatározó szerepet játszottak Pisa vidékén. A fürdő felmenő falai ma már alig maradtak meg, az alaprajznak is csak egy része követhető. A nyolcszögletű terem, amelynek falai és boltozata részben még látszik, maradt fenn a legjobb állapotban, nem kis részben a számos, jelentős helyreállításnak köszönhetően.
Jelenleg lehetetlen a Porta a Lucca-i fürdőt pontosan meghatározott topográfiai keretbe helyezni, mert a római kori Pisa városszerkezetéről nagyon kevés adatunk van. A városban folytatott sok régészeti feltárás természetesen újabb információkkal gazdagítja a képet. Ilyen volt a via Galluppi – via Piave környéki kutatás is, ahol egy császárkori épület maradványai kerültek elő. Az épület korábbi szerkezetekre épült, és a Kr. u. 2. század vége és a 3. század második fele között végleg elhagyták. A területre ezután már csak elvétve jártak építőanyagért, a Kr. u. 4. századtól pedig temetőként használták.