Leírás
A pisai Chinzica városrész Szent Márton-templomát először 1066-ban említik. A Carraia Maiore mentén állt, vagyis azon a főúton, amelyen délről lehetett a városba bejutni (a mai San Martino utca).
Az épület nagy, egyhajós építmény, alig kiugró kereszthajóval. A ma látható templom a késő középkori teljes újjáépítés eredménye, azon a helyen, ahol már a 11. század második felében is állt egy templom. Az újjáépítést Bonifacio Novello della Gherardesca gróf végeztette, aki a Canonicát női kolostorrá alakította át.
A templom fehér márvány homlokzatának alsó szintjét öt vakárkád tagolja, középen a bejárati kapuval, a homlokzat felső része pedig a 17. századi felújítások eredménye. Az épület többi része teljes egészében téglából épült. Az apszist lizénák tagolják, és az így kialakult mezőkben három kör alakú ablak (óculus) áll: középen egy nagyobb, két oldalt pedig egy-egy kisebb, profilozott téglasávokkal keretezve, ezek a 17. századi restaurálásból származnak.
Az apszist és a külső falakat, a kereszthajóval együtt, párkányzatként vakárkádocskák folyamatos sora zárja le, mellettük élre állított téglákból két sávból álló párkány fut. A díszítést az építéssel egykorú kerámiatálak teszik gazdagabbá, többségük pisai műhelyből való („archaikus majolika”).
A 17. században átalakított belső térben Enrico di Tedice táblára festett Feszülete látható (13. század közepe), a Szentségi-kápolnában pedig Giovanni di Nicola és Cecco di Pietro 14. századi freskói találhatók. Az újkori oltároknál jelentős művészek festményei függnek, köztük Palma il Giovane, Orazio Riminaldi, Jacopo Ligozzi, il Passignano és a Melani család tagjainak alkotásai.
Az épület nagy, egyhajós építmény, alig kiugró kereszthajóval. A ma látható templom a késő középkori teljes újjáépítés eredménye, azon a helyen, ahol már a 11. század második felében is állt egy templom. Az újjáépítést Bonifacio Novello della Gherardesca gróf végeztette, aki a Canonicát női kolostorrá alakította át.
A templom fehér márvány homlokzatának alsó szintjét öt vakárkád tagolja, középen a bejárati kapuval, a homlokzat felső része pedig a 17. századi felújítások eredménye. Az épület többi része teljes egészében téglából épült. Az apszist lizénák tagolják, és az így kialakult mezőkben három kör alakú ablak (óculus) áll: középen egy nagyobb, két oldalt pedig egy-egy kisebb, profilozott téglasávokkal keretezve, ezek a 17. századi restaurálásból származnak.
Az apszist és a külső falakat, a kereszthajóval együtt, párkányzatként vakárkádocskák folyamatos sora zárja le, mellettük élre állított téglákból két sávból álló párkány fut. A díszítést az építéssel egykorú kerámiatálak teszik gazdagabbá, többségük pisai műhelyből való („archaikus majolika”).
A 17. században átalakított belső térben Enrico di Tedice táblára festett Feszülete látható (13. század közepe), a Szentségi-kápolnában pedig Giovanni di Nicola és Cecco di Pietro 14. századi freskói találhatók. Az újkori oltároknál jelentős művészek festményei függnek, köztük Palma il Giovane, Orazio Riminaldi, Jacopo Ligozzi, il Passignano és a Melani család tagjainak alkotásai.