Leírás
A templomból és kolostorból álló épületegyüttest 1393-ban emelték a benedekes apácák számára az Arno déli partján. Ma magántulajdonban van, és egy olyan terület egy részén áll, amelyet a késő középkorban tegulariának neveztek, mert tégla- és kerámiaégető kemencék működtek ott; ezt a kolostor falain belül előkerült néhány régészeti lelet is igazolja. Az épületet a 16. században jelentősen átalakították, miután az apácák 1565-ben a Szent István-rendhez csatlakoztak, majd a 17. században ismét. Ekkor alakították ki a rendkívül egyszerű homlokzatot, amely a San Paolo a Ripa d'Arno térre néz, valamint a piramis alakú sisakkal fedett, négyszögletes harangtornyot.
Az 1643-as munkálatok során szinte teljesen megsemmisültek Benozzo Gozzoli 15. századi freskói, amelyek Szent Benedek történetét ábrázolták. Egy leválasztott töredékük a Pisai Takarékpénztár (Cassa di Risparmio di Pisa) központi székhelyén látható a Dante téren.
A mai neogótikus homlokzat ezzel szemben a folyó felőli burkolat 1850-es újratervezésének eredménye, amelyet Domenico Santini építész készített. Ő három sötétvörös edikulára osztotta a homlokzatot, amelyeket két sárgaföld színű falsík kapcsol össze; mindkettőt terrakotta elemek díszítik. A „lángoló gótikus” stílusú ablakok használata újdonságnak számított a pisai építészeti hagyományokban. Santini beavatkozása inkább esztétikai, mint funkcionális jellegű volt, hiszen az apácák már 1814-ben saját költségükön felújíttatták az épületet; Lotaringiai Ferdinánd ezt szabta feltételül ahhoz, hogy megtarthassák a birtokot. Az 1889-ben szétszerelt oltárokat ma a navacchiói plébániatemplomban őrzik.
Az 1643-as munkálatok során szinte teljesen megsemmisültek Benozzo Gozzoli 15. századi freskói, amelyek Szent Benedek történetét ábrázolták. Egy leválasztott töredékük a Pisai Takarékpénztár (Cassa di Risparmio di Pisa) központi székhelyén látható a Dante téren.
A mai neogótikus homlokzat ezzel szemben a folyó felőli burkolat 1850-es újratervezésének eredménye, amelyet Domenico Santini építész készített. Ő három sötétvörös edikulára osztotta a homlokzatot, amelyeket két sárgaföld színű falsík kapcsol össze; mindkettőt terrakotta elemek díszítik. A „lángoló gótikus” stílusú ablakok használata újdonságnak számított a pisai építészeti hagyományokban. Santini beavatkozása inkább esztétikai, mint funkcionális jellegű volt, hiszen az apácák már 1814-ben saját költségükön felújíttatták az épületet; Lotaringiai Ferdinánd ezt szabta feltételül ahhoz, hogy megtarthassák a birtokot. Az 1889-ben szétszerelt oltárokat ma a navacchiói plébániatemplomban őrzik.