Leírás
A Largo Parlascio kapuja és városfala 1157-ben épült, a középkori városfal építésének IV. szakaszában. A Porta Parlascio a város északkeleti részét jelölő, valószínűleg langobard eredetű helynévről kapta a nevét. A kapu egy tengelyben állt a várost északról délre átszelő főutcával, és összekötötte a Luccába vezető úttal, amely az Auser folyón átívelő hídon haladt át. A folyó közvetlenül a falakon kívül folyt (ma már nem látható).
A kapu jelentőségét hangsúlyozták a szőlővenyigékkel díszített konzolok és a nyílás íve is, amely a város összes kapuja közül a legnagyobb volt. A hatalmas méret miatt nem sokkal az építés után szűkíteni kellett rajta, ahogy azt a ma is jól látható téglából épített alsó ív bizonyítja.
A Porta Parlascio megerősített bejárat volt: külső oldalán két kőtorony állt ellenőrzési és védelmi céllal. Az 1995-ben a kapu alatt végzett régészeti feltárás napvilágra hozta az eredeti, kövekből és kavicsokból álló úttestet.
Miután a firenzeiek a XV. század elején először elfoglalták a várost, a középkori kaput újra megerősítették: Filippo Brunelleschi tervei szerint külső kaput építettek elé. 1543-ban Nanni Unghero építész a középkori építményt bástyává alakította, az ötszögletű védmű ma is áll, a kapun át pedig végleg megszűnt a forgalom.
A ma elhagyott állapotban lévő bástyát a második világháború idején légoltalmi menedékhelyként használták.
A kapu jelentőségét hangsúlyozták a szőlővenyigékkel díszített konzolok és a nyílás íve is, amely a város összes kapuja közül a legnagyobb volt. A hatalmas méret miatt nem sokkal az építés után szűkíteni kellett rajta, ahogy azt a ma is jól látható téglából épített alsó ív bizonyítja.
A Porta Parlascio megerősített bejárat volt: külső oldalán két kőtorony állt ellenőrzési és védelmi céllal. Az 1995-ben a kapu alatt végzett régészeti feltárás napvilágra hozta az eredeti, kövekből és kavicsokból álló úttestet.
Miután a firenzeiek a XV. század elején először elfoglalták a várost, a középkori kaput újra megerősítették: Filippo Brunelleschi tervei szerint külső kaput építettek elé. 1543-ban Nanni Unghero építész a középkori építményt bástyává alakította, az ötszögletű védmű ma is áll, a kapun át pedig végleg megszűnt a forgalom.
A ma elhagyott állapotban lévő bástyát a második világháború idején légoltalmi menedékhelyként használták.