Leírás
A közeli Chiesa di San Nicola után elnevezett teret a lotaringiai átalakítások előtt is régtől fogva a „palla con il bracciolo” nevű labdajáték színtereként ismerték. A játékot sokan, szenvedélyesen és lelkesen követték, gyakran fából épített emelvényekre felkapaszkodva. A Palazzo Reale mellett elterülő tér ugyanakkor az udvar tere is volt. Ma is itt áll a nagyhercegi rezidencia, a San Nicola-kolostor, a Teatro Rossi, valamint néhány régi, 16. századi palota, amelyekben intézmények működnek: a Ricci kollégium, a Palazzo Mazzarosa és a Palazzo del Pellegrino.
A 18. század végén Lotaringiai Péter Lipót nagyherceg Pisát a nagyhercegség második városává tette, és hosszú tartózkodásaival az udvar jelenlétével tisztelte meg. A tér udvari tér szerepét az épületek jelentős felújításával erősítették meg, északi oldalán pedig felépült a város és az udvar számára szánt nagy színház, a mai Teatro Rossi. A San Nicola-kolostort is felújították: az ágostonos szerzetesek Ignazio Pellegrini építészre bízták a munkát, amely az épület teljes nyugati homlokzatára összpontosult, a tér felőli bejárattal.
A korábban rendezetlen és kopár helyből a Lotaringiaiak akaratából tagolt tér lett, kettős, színpadszerű hátteret kapva: az egyik oldalon a kolostor, a másikon a színház áll.
A folyóparti sétányról nézve a főépület enyhe dőlése hosszú átlós kilátást nyújt, amely felerősíti az összképet adó perspektivikus hatást, míg a via della Pergola felőli bejárat fényes, tengelyirányú kilátást kínál a kolostor homlokzatára. A tér fókuszpontjára később áthelyezték I. Ferdinánd emlékművét, amelyet P. Francavilla készített Giambologna tervei alapján, és eredetileg a folyóparton állt.
A 18. század végén Lotaringiai Péter Lipót nagyherceg Pisát a nagyhercegség második városává tette, és hosszú tartózkodásaival az udvar jelenlétével tisztelte meg. A tér udvari tér szerepét az épületek jelentős felújításával erősítették meg, északi oldalán pedig felépült a város és az udvar számára szánt nagy színház, a mai Teatro Rossi. A San Nicola-kolostort is felújították: az ágostonos szerzetesek Ignazio Pellegrini építészre bízták a munkát, amely az épület teljes nyugati homlokzatára összpontosult, a tér felőli bejárattal.
A korábban rendezetlen és kopár helyből a Lotaringiaiak akaratából tagolt tér lett, kettős, színpadszerű hátteret kapva: az egyik oldalon a kolostor, a másikon a színház áll.
A folyóparti sétányról nézve a főépület enyhe dőlése hosszú átlós kilátást nyújt, amely felerősíti az összképet adó perspektivikus hatást, míg a via della Pergola felőli bejárat fényes, tengelyirányú kilátást kínál a kolostor homlokzatára. A tér fókuszpontjára később áthelyezték I. Ferdinánd emlékművét, amelyet P. Francavilla készített Giambologna tervei alapján, és eredetileg a folyóparton állt.