Leírás
A pisaiak Piazza della Pera néven ismerik a teret, mert a közeli San Martino utca sarkán áll egy ősi, körte alakú etruszk cippus. A Piazza Gambacorti 2004-ben alapos régészeti vizsgálat tárgya volt, amely lehetővé tette a tér történetének rekonstruálását a 12. századtól napjainkig, és feltárta a San Lorenzo in Chinzica középkori templom maradványait, amelyet 1932-ben lebontottak.
A templomot a 12. század elején építtette egy gazdag pisai család, majd számos tulajdonosának változó ízléséhez és reprezentációs igényeihez igazodva többször átalakították, mígnem 1784-ben végleg megszentségteleníttették. Az eredeti, téglalap alaprajzú, apszis nélküli épület mintegy 300 négyzetméter alapterületű volt, hatalmas kőtömbökből épült, belsejét két pillérsor három hajóra osztotta.
A homlokzaton, a mai Via S. Lorenzino felől, tágas középső bejárat nyílt, két kisebb bejárat kísérte. Számos megrázó esemény, köztük több tetőtűz és az Arno kiöntése miatt az épületet újra és újra fel kellett újítani: a padlózatot többször kicserélték, a járószint fokozatosan emelkedett, a 14. század végén pedig részben téglával építették újjá. A templom belsejében ásott számos sírhely viszont a 17. század végéről származik.
A megszentségtelenítés után a templomot polgári épületté alakították át. Ezt bizonyítja több, ebben az időszakban épített hulladékelvezető szerkezet, amelyeket a 20. század elejéig használtak. E „bottini” tartalma (edénytöredékek, étkészletek és ételmaradékok) fontos ismereteket nyújtott a lakók étkezési szokásairól és mindennapi életéről.
A templomot a 12. század elején építtette egy gazdag pisai család, majd számos tulajdonosának változó ízléséhez és reprezentációs igényeihez igazodva többször átalakították, mígnem 1784-ben végleg megszentségteleníttették. Az eredeti, téglalap alaprajzú, apszis nélküli épület mintegy 300 négyzetméter alapterületű volt, hatalmas kőtömbökből épült, belsejét két pillérsor három hajóra osztotta.
A homlokzaton, a mai Via S. Lorenzino felől, tágas középső bejárat nyílt, két kisebb bejárat kísérte. Számos megrázó esemény, köztük több tetőtűz és az Arno kiöntése miatt az épületet újra és újra fel kellett újítani: a padlózatot többször kicserélték, a járószint fokozatosan emelkedett, a 14. század végén pedig részben téglával építették újjá. A templom belsejében ásott számos sírhely viszont a 17. század végéről származik.
A megszentségtelenítés után a templomot polgári épületté alakították át. Ezt bizonyítja több, ebben az időszakban épített hulladékelvezető szerkezet, amelyeket a 20. század elejéig használtak. E „bottini” tartalma (edénytöredékek, étkészletek és ételmaradékok) fontos ismereteket nyújtott a lakók étkezési szokásairól és mindennapi életéről.